A beszédet Sejk Ahmed tartotta a Budapest Mecsetben. Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
A könyörületes és Irgalmas Allan nevével. A sejk a mai khotbájában az erkölcs egyik kiemelkedő összetevőjéről, az állhatatosságról beszélt.
A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta a Budapest Mecsetben. Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Tiéd a dicsőség, Uram, az iszlám miatt. Tiéd a dicsőség a hitért és a Koránért, Tiéd a dicsőség mindenért. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte. Allah áldása és békéje legyen vele és háza népére.
A beszédet Sejk Fares Al Qudaim tartotta a Budapest Mecsetben. Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
A hála Allahé. Hálát adunk Neki, bocsánatot kérünk Tőle, és vezetést kérünk Tőle. Menedéket kérünk Őnála a bűneink elől. Akit Allah vezet, azt nincs, aki letérítse. És akit tévelygésbe visz, annak nincs, aki utat mutasson. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte, az Ő kiválasztott szolgája. Béke és áldás legyen vele.
A beszédet Sejk Fares Al Qudaim tartotta a Budapest Mecsetben. Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
A sejk a mai khotbában a böjt hónapjáról, Ramadán hónapról tartott szónoklatot. Beszélt ennek a hónapnak a kiválóságáról, a különlegességeiről és lehetőségeiről, a hívő életében.
Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
Hála Allahnak, a Világok urának, aki kitüntette Ramadánt az ihszánnal. Dicsőítem Őt minden időben. Dicsőítem Őt titkon és nyilvánosan. Hálát adok Neki a szomorúságomban és az örömömben. Hálát adok Neki és dicsőítem Őt. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten, kegyeket adott a böjtölőknek. Tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte és szolgája. A legtisztább, aki böjtölt Allahnak a világon, és addig virrasztott, hogy megrepedezett a lába. Béke és áldás legyen Vele és háza népére.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet tartotta: Sejk Fares Al Qudaimi
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen Küldöttére, Mohammedre. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte.
A sejk a mai beszédében az erkölcsről beszélt.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Akit Allah vezet, azt nincs, aki eltérítse. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte.
Drága testvéreim, kiváló éjszakáknak nézünk elébe, amelyek között van egy olyan éjszaka, ami ezer hónapnál is többet ér.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen Allah Küldöttére, Mohammedre. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő utolsó Küldötte. Béke legyen vele, háza népére és társaira.
A 2019. június 7-én, a Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
Dicsőség Allahnak, a világok Urának. Béke és áldás legyen Küldöttére, Mohammedre, háza népére és társaira.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen Mohammedre, utolsó Küldöttére, háza népére és társaira.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.
Dicsőség és hála Allahnak. Béke és áldás legyen Küldöttére, Mohammedre. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte.
A sejk a mai napon egy olyan dologról beszélt, ami az iszlám pilléreihez tartozik: a zarándoklatról; annak jelentőségét emelte ki.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen Küldöttére, Mohammedre. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más isten, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő Küldötte.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
A dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen Küldöttére, Mohammedre. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten. És tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte.
A Budapest Mecsetben elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása. A beszédet Sejk Fares Al Qudaimi tartotta.
Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás szálljon Küldöttére. Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincs más Isten. És tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldötte.