Ha valaki elmulasztotta a tarawih imát, be kell-e pótolnia?

A hála és dicsőség Allahot illeti, és Allah áldása és békéje legyen Mohamed Prófétán, a háza népén, a társain, s azokon, akik jóravaló módon követik a Feltámadás Napjáig.

A tarawih ima ajánlott ima, nem kötelező, és aki szándékosan elhagyja nem követ bűnt, de sok jótól megfosztotta magát, hiszen Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Aki virraszt Ramadán éjszakáin hittől hajtva és Allah jutalmát várva, Allah megbocsátja neki az addig elkövetett bűneit.” (al-Bukhári, Muszlim). Sok tudós szerint (ez a hanbaliták álláspontja és a hanafiták erősebb véleménye) nem kell bepótolni, ha elmegy az ideje. Ugyanakkor néhány tudós ajánlottnak tartja annak bepótlását. (Ez egy kevésbe erős vélemény a hanafitáknál, amely szerint addig pótolható, amíg nem jön a következő tarawih ima ideje, mások szerint addig, amíg egy hónap nem telik el.) A málikiták és a sáfiiták nem nyilatkoztak erről, al-Nawawi (sáfita tudós) kivételével, aki azt mondta: „Ha elmegy az ideje annak az ajánlott imának, ami időhöz van kötve, akkor ajánlott bepótolni.”

Azok a tudósok, akik azt mondják, hogy nem kell bepótolni, azzal érvelnek, hogy a tarawih ima nem hangsúlyosabb szunna, mint a maghrib vagy az isa utáni imák. Ezeket nem pótoljuk be, akkor a tarawih imát sem.

A hanafiták azt mondják, aki be akarja pótolni, akkor tegye meg éjszakai imaként, nem pedig tarawihként. Muszlim azt jegyezte le Áisától – Allah elégedett legyen vele –, hogy amikor a Próféta (béke legyen vele) nem tudott imádkozni éjszakai imát betegség vagy valami más miatt, akkor a nap folyamán tizenkét rakát imádkozott. (Megjegyzés: tizenkét rakaát imádkozott tizenegy helyett, hiszen a witr ima is páros lesz nap közben, ha bepótoljuk.) Az erősebb véleményt képviselő hanafitáknál a kötelező imákon és a fadzsr ima előtti szunna imákon kívül más imát nem kell pótolni.

Tehát a kérdés könnyű: aki be akarja pótolni a tarawih imát, pótolja be, de ne tegye kötelezővé mások számára. Aki nem akarja bepótolni, akkor nem pótolja be, de ne erőltesse a véleményét másokra.

De Allah tudja a legjobban.