A konferencia tagjai négy pontban rögzítették a Fatwát:

1. A tanács megerősíti azt, amiben egyetért az egész Ummah (nép), hogy a Riba a hét mubigát (kerülendő rossz tettek) egyike és a kabáir (nagy bűnök egyike), mely Allah és Ő küldötte háborúját (dühét) indokolja.
Azt is megerősíti, amit az összes Iszlám Fatwa Tanács meghatározott, hogy a banki kamat, uzsora az a Harám Riba (a tiltott uzsora) maga.
2. A Tanács felszólítja a nyugaton élő muszlimokat, hogy igyekezzenek minél erősebben más helyettesítő, Iszlámjoggal megegyező megoldásokat létrehozni tudásuk és erejük szerint, mint pl. Bej'a Al murábaha módszere, melyet az Iszlám bankok alkalmaznak, miszerint a kiszemelt ingatlant kérvény alapján a bank veszi meg és szerződést köt a kérvényezővel, aki a leendő tulajdonos. A szerződés meghatározott árat alapít meg a késleltetett fizetéssel, ennek ellenében ez magasabb az eredeti árnál, mert tartalmazza a vevő által ismert nyereséget (a feltétele ennek, hogy ismert legyen az első ár és a nyereség). Vagy pl. Iszlám szerint működő cégeket alapítsanak, melyek lakházakat építenek könnyített feltételekkel.
3. Felszólítja a tanács az Iszlám közösségeket Európában, hogy próbáljanak meg tárgyalni az európai bankokkal arról, hogy változtassák meg az intézkedéseket a muszlimokkal kapcsolatban, Iszlámjog (Sariah) szerint elfogadott formára, mint pl. Bej'ú Al takszit, melyben az ár több, ha később történik a fizetés. Így intézik néhány európai országban, és így a muszlim ügyfelek száma nagymértékben növekedhet. Számos nyugati bank nyitott ki fiókokat arab országokban, melyben Iszlámjog szerint mennek az intézkedések. A Tanács segíthet azzal, - hogy felszólításokat küld a bankokhoz, a muszlimokkal szembeni eljárás megváltoztatása ügyében.
4. De ha az előbbi megoldások még nem hozzáférhetők, a Tanács, a bizonyítékok, az alapelvek és az Iszlámjogi szempontok tekintetében, nem lát akadályt abban, hogy a muszlim a kamatozó banki kölcsön kéréséhez folyamodjon, hogy házat vásároljon magának, mely biztosítja számára és családja számára az életteret, de ez csak azon feltételes esetben lehet, hogyha nincs más lakása vagy háza, mely az övé, csak ez lenne a lakhelye. Ez az egyik feltétel, a másik pedig az, hogy ne legyen a kezében annyi készpénz, mely más úton nem kamatozó - lakáshoz juttatná.

A tanács e fatwájában két alapvető elvre támaszkodott:

Az első alapelv:

"a szükséglet feloldja a tilalmakat"
Minden tudós egyetért ebben az alapelvben, mely ki van vonva a Korá'n ájáiból (idézeteiből) öt helyen:
- Abból, ami említve van a jószágok szúrában (Al Aná'm):

"...Holott elmagyarázta nektek, hogy mit tiltott meg - kivéve, ha kényszerűségből folyamodtak hozzá..." (Korán 6: 119)

- "... Ám aki kényszerű helyzetben [van], anélkül, hogy a [tilalmat] áhítozná, vagy át akarná hágni az [előírást], azt nem terheli vétség. Bizony a te Urad megbocsátó és könyörületes." (Korán 6: 146)

Abból, amit a vallástudósok (fukahá'a) elhatározták, hogy a szükséglet olyan lehet, mint a kényszerűség, egyéni vagy közösségi. A szükséglet az, ami ha nem valósul meg, a muszlim kínos helyzetbe kerül, még ha létezni is tud nélküle, a kényszerűséggel ellentétben, mely nélkül nem tud élni. A magasztos Allah - Allah-ú Ta'ála - eltávolította a kínosságot az Ummahtól (a néptől) a Kor'ánban, ahogy mondja az Al Hadzs szúra (Zarándoklat szúra) ájájában:

- "És Ő nem szabott ki rátok a vallásban semmi olyat, ami terhes lenne [nektek]..." (Korán 22: 78), és Al Máidah szúrában (Az Asztal szúrában):

- "Allah nem akar semmi olyasmit kiszabni, ami terhes lenne nektek." (Korán 5: 6)

A számára megfelelő lakhely - helyében, nagyságában és felszerelésben úgy, hogy tényleg lakhely legyen - az, mely mentesíti a muszlimot a terhektől. És ha a tanács a kényszerűség vagy a kényszerűség szintjét elérő szükséglet alapelvére támaszkodott, nem felejtette el a másik igazító és kiegészítő alapelvet, miszerint az, ami szabaddá vált kényszerűség v. szükséglet miatt, annak a mértéke a szükséglet v. kényszerűség mértékével becsülendő fel. Ez azt jelenti, hogy a szükséglet mértékének megfelelően lehet alkalmazni ezt a lehetőséget, többet nem (mint pl. a házak birtoklása a kereskedés v. gyűjtögetés végett).
A lakhely kétségtelen, hogy kényszerű szükséglet a muszlim egyénnek és családnak.
Allah a Koránban a lakhelyet, mint megnyugvást adó tényezőnek tekinti, és a próféta (béke legyen vele) a négy fő boldogságot adó pillér egyikét a tágas lakhelynek tulajdonítja. A bérelt lakás nem ad nyugalmat, költségesebb, és nem kerül a tulajdonába egy köve se. Ezzel szemben bármelyik pillanatban kirakásra van ítélve ebből a lakásból, ha több gyereke született v. sok vendége van, vagy esetleg idősebb lett és kevesebb lett a pénze, vagy megszűnt a keresete, ami miatt nem tud bérletet fizetni. Egyrészt a lakhely birtoklása megszünteti ezt a gondot, másrészt lehetőséget ad a muszlimnak, hogy ott vásároljon lakhelyet, ahol akar, a mecsethez, Iszlámi központhoz vagy az Iszlámi iskolához közel. Biztosítja azt a lehetőséget is a muszlim közösségnek, hogy szomszédok legyenek a lakhelyükön, mely talán segít nekik abban, hogy létrehozzák kis közösségüket a nagy társadalomban. Így a gyerekeik megismerkedhetnek egymással, megerősödik a kapcsolatuk, és segítenek egymásnak az Iszlám értelme szerint. Lehetőséget ad a muszlimnak, hogy felépítse a házát és úgy rendezze, ahogy az teljesíti a vallási és szociális szükségleteit.

A második alapelv:

a Riba kivételes alkalmazhatósága.
Abu Hanifa és a hanafita irányzat (mazhab) szerint, mely sok tudósé is, megengedhető a muszlimnak nem iszlámi földön a Riba szerződések alkalmazása a muszlimok és nem muszlimok között, hiszen a jogszabályok eltérőek. Itt számos sok előnyben részesíti ezen mazhabot (irányzatot):
1. A muszlim nem kötelezett az Iszlám pénzügyi, civil és politikai szabályait betartani nem Iszlám társadalomban, mert nem meg valósítható, szinte lehetetlen, és Allah nem követel senkitől olyasmit, amire nem képes.
A Riba tiltása egy olyan szabály, mely a társadalom személyiségétől, az állam filozófiájától, és a szociális és gazdasági irányzatától függ.
2. A muszlim, ha nem megy bele ilyen helytelen szerződésekbe - köztük a Riba - ilyen társadalomban, az Iszlámhoz való ragaszkodása miatt, ez az egyén gazdasági ellehetetlenüléséhez és anyagi veszteséghez vezet, holott az Iszlám az ember minden oldalának erősödéséhez irányít, és a pénzügyi gyarapodás is cél. És ha a muszlim nem fogadja el ezeket a szerződéseket, melyekkel a nem muszlimok élnek, vesztes marad úgy, hogy odaadja mindazt, amit tőle kérnek, és nem kap cserében semmit. Tehát végrehajtja a kötelességeit és mindig fizet, de nem nyer soha. Így igazságtalanság áldozata lesz állandóan, mert muszlim. A lakásvásárlás esetén a muszlim is nyertes, hiszen ezzel egy lakhelytulajdonoshoz jut a végén, főleg miután a nyugaton élő muszlimok megerősítették azt a hírt, hogy a részletek, amiket a lakásvásárláshoz fizetnek, ugyanolyan összegűek, mint a bérleti díj, amit havonta fizetnek a lakástulajdonosnak, ráadásul az uzsora kevesebb, mint a bérleti díj. Ez azt jelenti, hogyha ez esetben megtiltanánk a banki kamat használatát, akkor megfosztanánk a muszlimot egy olyan lehetőségtől, hogy saját lakhelye legyen önmaga és családja számára, ami viszont alapvető szükséglet. Lehet, hogy húsz, harminc, esetleg több évig marad mint bérlő, és a végén nem birtokolhat semmit, holott van lehetősége, hogy húsz vagy kevesebb év alatt tulajdonhoz jusson. Ezért ez megengedett, hiszen itt a muszlim "eteti" az uzsorát (fizeti a kamatot), nem pedig ő "eszi" meg (nem vesz kamatot). Az eredeti tilalom a kamat fogyasztójára ömlik, nem pedig a kifizetőjére, ahogy a kor'án ájái magyarázzák. Az ájákban a kamat felhasználása és a szedése is tilos mindkét fél számára, így bezárja a kaput minden ember előtt, hogy ne legyen belőle visszaélés.
Egyszóval a kifogás megszüntetésére szolgál. Így vélekednek az Iszlám jog tudósai. Lényegében az eljárás tiltására szolgál, nem pedig a szándékok tiltására. Ismert dolog, hogy az Al Riba al muharram (a tiltott kamat) felhasználása abszolút tilos. De a fizetése néha megengedhető, a szükségletek szerint. A Riba szennyezett pénz, melyet nem szabad használni magunk számára. A tudósok bevezették ezt az elvet, és megengedték a kamatozó kölcsön igénylését, ha a szükséglet kényszerített rá, és nem talál más megengedett (Helál) megoldást.