Ibn Omarra való hivatkozással jegyezték fel, aki azt mondta, Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) legtöbbször, amikor felállt, hogy távozzon egy gyűlésről, a következőképpen fohászkodott társaiért:

"Ó Allah! Adj nekünk akkora részt a Tőled való félelemből, amely által akadályt helyezel közénk és a Veled szembeni engedetlenség tettei közé; a Neked való engedelmességből annyit, amely által eljuttatsz minket a Paradicsomba, és a bizonyosságból annyit, amellyel elviselhetővé teszed számunkra az evilág csapásait! Tedd számunkra hasznossá hallásunkat, látásunkat és erőnket, ameddig csak élünk, és tedd mindezt olyanná, ami megmarad nekünk! Helyezd a bosszúnkat arra, aki igazságtalanságot követ el ellenünk, és segíts meg minket azzal szemben, aki ellenséges velünk! Ne mérj csapást a vallásosságunkra, és ne tedd az evilágot törődésünk legnagyobb céljává, se tudásunk legmagasabb szintjévé! Ne tégy olyat uralkodóvá felettünk, aki nem fél Téged, és aki nem kegyelmez nekünk!"(al-Tirmidhi, al-Hákim)

Minket, embereket életünk során sokféle törődés vezérel: a vagyon, a pozíció, és hatalom megszerzésével való törődés; a feleséggel és a gyermekekkel való rendelkezésre irányuló törődés. Továbbá nagy gondot jelent számunkra a tanulás, az ismeretlen jövő, az elveszett boldogság, a betegségek, az ellenségek, a katasztrófák és a háborúk. Amennyiben ezek a gondok uralkodnak életünkön, és ezek okozzák boldogtalanságunkat, szerencsétlenségünket és szűkösségünket, akkor vajon mennyire törődünk a túlvilággal, amellyel megszűnnek az evilági gondok, és amely helyébe boldogság, nyugalom és megelégedés lép?

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt tanította a muszlimoknak, hogy fohászkodjanak azért, hogy legfőképpen a túlvilágra legyen gondjuk: „Ó Allah! Add, hogy egyetlen gondom legyen csupán!”.

A muszlim embernek a legfontosabb célja a túlvilágra való készülődés, így elsősorban azzal kell hogy törődjön. A Korán azt mondja: „És keresd a túlvilág [boldogságát] azáltal, amit Allah adott neked, de ne feledkezz meg evilági részedről...” (Korán 28:77).

Az iszlám vallás a realitás vallása, így miközben arra utasít minket, hogy gondoljunk a túlvilágra, nem hagyja figyelmen kívül az emberek evilági szükségleteit, hiszen ezen életünkben vannak nehézségek és gondok, és az iszlám arra is utasít minket, hogy munkálkodjunk evilági dolgaink ügyében is, csupán ne foglaljon le minket annyira, hogy elfeledkezzünk az Allahnak való engedelmességről, és Allah vallásának ismertetéséről, illetve a jó erkölcs, az erények terjesztéséről, valamint az erkölcstelenség elleni küzdelemről.

Omar ibn Abdul-Azíz kalifa halálakor ezt a Korán idézetet ismételgette: „Ez a túlvilági lakhely (a Paradicsom), amelyet azoknak adunk, akik nem akarnak fennhéjázást elkövetni a földön, se romlást okozni, és a [szép] végzet az istenfélőké” (Korán 28: 83)

Alí ibn Abú Tálib azt mondta: „Útnak indult az evilág távozva tőlünk, és útnak indult a túlvilág felénk tartva, kettő közül pedig mindegyiknek vannak gyermekei. Legyetek hát gyermekei a túlvilágnak, és ne legyetek gyermekei az evilágnak, mert bizony ma munkálkodás van, és nincs elszámoltatás, ám holnap elszámoltatás lesz, és nem lesz munkálkodás.”

Aki szeretné tudni mire van igazán gondja, az vegye szemügyre állapotát: Mire gondol az imádkozása alatt? Mi az, ami örömet okoz neki, és mi az ami elszomorítja? Mi az, ami felbosszantja, és mi az amire vágyik? Mit kér Allahtól az imádkozásában való leborulásakor? Mi az, amire gondol alvása előtt, és mit lát álmában? Mi alapján hozza meg döntéseit, így például mi alapján választ magának feleséget: a vagyon és a szépség, avagya a vallásosság és az erkölcsösség  alapján? Mit helyez előtérbe az üzleti életben: a bármilyen módon történő, minél könnyebb és gyorsabb haszonszerzést, vagy pedig a megengedett módon szerzett hasznot? Vajon törődik-e azzal, hogy az iszlámra tanítsa a gyermekeit, vagy ez eszébe sem jut? Vajon a beosztását felelősségteljes megbízatásnak tekinti, vagy pedig olyan kizsákmányolandó munkaterületnek, aminek nem teljesíti a feltételeit és követelményeit? Gondot fordít-e arra, hogy étele és itala megengedett legyen, vagy sem? Stb.

Ha valaki elgondolkodik ezeken a kérdéseken, akkor rájön arra, hogy mivel törődik a leginkább, és hogy mire van elsősorban gondja.

Allah azt mondta a Koránban: „Vajon az, aki alázatosan engedelmes az éjszaka óráiban, leborulva és állva, óvakodva a túlvilág [elszámoltatásától], és remélve Ura könyörületét [olyan mint a hitetlen]? Mondd: 'Vajon egyenlők-e azok, akik tudnak, azokkal, akik nem rendelkeznek tudással?' Csupán azok emlékeznek, akik értelemmel bírnak” (Korán 39: 9);

„és akik adják azt, amit adnak, és szívük elszorul a félelemtől, hogy Urukhoz fognak visszatérni” (Korán 23:60).

Allah azt is mondta: „[...] Vannak az emberek között olyanok, akik azt mondják: 'Urunk! Adj nekünk az evilágon [minden jóból]', ám a túlvilágon nem lesz semmilyen részesedése. És van közöttük olyan [is], aki azt mondja: 'Urunk adj nekünk az evilágon jót és a túlvilágon is jót, és ments meg bennünket a Tűz gyötrelmétől!' Ezeknek nagy jutalmuk lesz amiatt, amit megszereztek [a jótettekből]. Bizony, Allah gyors az elszámoltatásban.” (Korán 2: 200-202)

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Aki szüntelenül kéri Allah megbocsátását, Allah kiutat ad neki a szűkös helyzetből, megszabadítja a gondjától, és onnan ad neki ellátást, ahonnan nem is számít rá” (Abú Dáúd)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Annak, aki csupán az evilággal törődik, Allah szét fogja szórni az ügyét, a szegénységét a két szeme elé teszi és csak azt fogja kapni az evilágtól, ami fel lett írva neki. Annak pedig, akinek gondja van túlvilágra, Allah meg fogja erősíteni az ügyét,a gazdagságát a szívébe teszi, és behódolva jön el hozzá az evilág.” (Ibn Mádzsah)

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) így fohászkodott: „Ó Allah! Hozzád menekülök a gond és a gyengeség, a tehetetlenség és a lustaság, a fösvénység és a gyávaság, s az adósság terhe és embereknek való kiszolgáltatottság elől!” (al-Bukhári)

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt tanította a társainak, hogy ha gondjuk támadt, mondják el hétszer a következő fohászt:
„Haszbij Allahu lá iláhe illá huwa, alejhi tewekkelt, wahuwa rabbul-ars-il-adím.” (Elégséges a számomra Allah, nincs más isten csak Ő, Rá hagyatkoztam. Ő a hatalmas Trón Ura). (Abú Dáúd)

Abdul-Fattah Munif, MME